Bejelentés



csipke , gyékény
Hagyományos, és modern csipke, gyékénykosarak, ,tároló edények, fonott bútor

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Vertcsipkekészítés 2013/2.sz., XXV. évf. Kovács Tibor Például Kovács Tibor. Utazik velünk együtt a csipkés rendezvényekre, láthatjuk Őt a lengyelországi Bobowában, Szlovákiában, Vamberkben, és másutt is. Európában szerte kiállításai vannak, és eljutott Ázsiába is. Ez egy Magyar, és sokat nem beszél. Csak meglep azzal, amit csinál. Mondhatni, hogy szinte mindennel foglalkozik, ami természetes anyag, és azt úgy teszi, hogy saját maga készíti a len szálat, a gyékényt, a vesszőt, és gondolom, hogy néhány szálas növényt saját maga termeszti és feldolgozza. Vászon ingek, mellények, hímzés és háló, vert csipke, fa munkák, vessző kosarak, gyékény termékek, fűzfa vesszőből faragott díszes verőkék, kövekből készült alkotások. Minden nagyon precíz, hagyományoknak megfelelő, és mégis a mai kornak is megfelel. A szlovák Csipke című lapban 2003-ban jelent meg róla egy terjedelmes cikk. Az alábbiakban felhasználunk belőle szabad fordításban cseh nyelvre néhány részletet. Kovács Tibor 1962-ben született, és már gyermekkora óta vonzotta a vizek világa, így a 70-es években halászhálókat kezdett készíteni. Érdekelte a történelem, néprajz, a hagyományok, és az egyszerű halászhálóktól eljutott a különleges hálókig. Majd következett a kosárfonás, a csuhé és a gyékény. Csuhéból gyönyörű táskákat, cipőket, papucsokat készít, gyékényből különféle tárgyakat, edényeket. Vert csipkét 20 évvel ezelőtt kezdett készíteni, és Budapesten csipkekészítő végzettséget szerzett az érettségire épülő kétéves Népi játék és kismesterségek oktatója képzés során. Ez az iskola nagyon erős hangsúlyt fektet a hagyományokra, a néprajzra, és lehet, hogy emiatt Kovács Tibor munkái olyan erősen hagyománykövetőek. Biztos összefüggésben lehet a hagyományos tárgyak gyűjtésével és főleg a vert csipke gyűjteménnyel, mely a saját tulajdonát képezi. Ez a két utolsó történet nagyon sokban hasonló. De sokkal több férfi készít vert csipkét, vagy köt, vagy más módon foglalkozik fonalakkal, és ezekből készült tárgyakból is sokkal több van. Itthon és külföldön nincs belőlük sok, de szinte minden csipkés rendezvényen egy- két férfi jelen van. A lapunkban írtunk már Daniel Rivognac úrról, aki gyönyörűen hímez, Vanberkben egy spanyol profeszor, Angel Sanchez vert csipkét készített, és még meg kell említeni két cseh csipkekészítőt. Tadeás Sokol, aki könyvekből és az egyesületi képző kurzusokon sajátította el a textil technikákat, és nem felejthetjük el megemlíteni Premysl Knap urat, aki a kurzus elvégzése után oktatója lett ennek az egyesületnek. Fordította-Ludmila Takácsné Bystrická http://csipketarlat.blogspot.hu/p/szeptemberi-tarlat-kovacs-tibor.html - http://www.szabadfold.hu/cikk?7138 -https://www.facebook.com/events/812409328872290/ - http://www.mcksokol.pl/535,2011.htm - http://fonixtvtiszafured.com/index.php?option=com_content&view=article&id=2024%3Akezmves-foglalkozas-a-muzeumban&catid=46&Itemid=164 -http://www.newjsag.hu/2016/06/10/a-gyekeny-es-a-csipke-tolti-ki-az-egesz-eletet/ -2012 júniusában a csehországi Vamberkben jártam, a Nemzetközi Csipkekiállítás magyar meghívottjaként. Vamberkben már az 1700-as években művelték ezt a ma már különlegességnek számító mesterséget, a csipkeverést. Világhírű múzeuma, csipkeiskolája egyedülálló: egyszerre képviseli az évszázadokon átívelő tradíciót, de a mai korba, öltözködésbe és divatba is jól integrálható darabokat. Az iskola a mai napig működik: a kiállítás ideje alatt is fiatal lányok dolgoztak szorgalmasan és láthatóan örömmel azokon a darabokon, melyek egy hozzá nem értő szem számára követhetetlenül bonyolult mintákból állnak. De nem csak a tanulókat és az érdeklődő laikusokat vonzza ez a város: a kétévenkénti kiállítás a világ számos országából összegyűjti a legnevesebb csipkekészítőket. Oroszországtól Lengyelországig, Angliától Franciaországig érkeznek kiállítók: közel 50 stand kápráztatja el azokat, akik ellátogatnak ide. Ékszerek, képek, szobrok, ruhadarabok – a legkülönfélébb anyagokból: pamutból, drótból, nemesfémből – ami közös bennük: csupa csipke. A több napos rendezvényen számtalan divatbemutatón győződhettünk meg arról, hogy a csipke nem tud kimenni a divatból. Lehet, hogy több száz éve még a legyezőket, fátylakat díszítette, de a XXI. században is megtalálja helyét: ékszeren, ruhán, egy táska vagy akár egy tornacipő oldalán is! Számomra is nagy megtiszteltetés volt, hogy egyedüliként képviselhettem Magyarországot ezen a rendezvényen. Képeim és természetes anyagokkal kombinált kisplasztikáim sok látogatót csaltak standomhoz. Azok, akik még csak most ismerkednek ezzel az elsőre bonyolultnak tűnő technikával, az inspiráción túl a csipkekészítés kellékeit is megtalálták: a verőkéktől a csipkepárnákig, a tervrajzoktól a különleges pamut- és lenfonalakig. A cseh iparművészek remekei egy egész sportcsarnokot betöltöttek: munkáikat szintén a csipke ihlette, de ezt sokszor már csak a nagyon hozzáértő szem fedezhette fel. Az oda látogató közönség nagy száma egyértelműen jelezte, hogy értékelik a modern darabokat. Méltán vált világhírűvé a tradicionális és a modern cseh csipke, és vonzza a Vamberki Nemzetközi Csipkekiállításra a látogatókat. Örülök, hogy munkáimmal itt is megjelenhettem. Amennyiben kíváncsi a kiállításon, divatbemutatókon készült képekre, és a zárás előtt készült videóra, megtekintheti azokat: https://picasaweb.google.com/1078…/VamberkDivatbemutato2012… https://picasaweb.google.com/1078029178909…/VamberkiKinalat… https://picasaweb.google.com/107802917890938188584/Vamberk… http://www.youtube.com/watch?v=4JanTSMWWUI Kovács Tibor -https://ocsaitajhaz.blog.hu/2019/05/29/fenntarthato_mestersegek_avagy_mit_tehet_egy_gyekenykoto_az_okologiai_labnyomok_csokkentesert?fbclid=IwAR1PchWDJjl9aoB5KyK1ngQiogJNwoqmnj0mV26swZ0NDCCc_zMHpOFRIQA -https://xn--hagyomnyrzs-p7a2iz2e.eu/kovacs-tibor-bemutatkozik-mint-csipkekeszito/ -https://xn--hagyomnyrzs-p7a2iz2e.eu/kovacs-tibor-bemutatkozasa-mint-gyekeny-keszito/?fbclid=IwAR3JoHwNvULDpw_xRVK6r1l3yeN6XKDPeMGF-uql1vS9sc6qkh8kiORw2c0 -https://www.youtube.com/watch?v=sXpy9gnVVH4&fbclid=IwAR0N8-EEdDFJhDXnf1RUP6-3kiei9zhWnaEdURb6F7PfvWZaP4eF4tss7Tg -https://www.facebook.com/ProProgressione/photos/pcb.2779925322020123/2779911628688159/?type=3&theater -https://szabadfold.hu/orszag-vilag/csipkeviragok-nyilnak-268460/?fbclid=IwAR0_XTIy413tVQ_iwu9jOHWnd9yhjhR7jSoJFm3KWzypo5ck9aWOgBYQdQ4 - https://www.bnpi.hu/hu/hir/14-termelo-termekei-kaptak-nemzeti-parki-termek-vedjegyet?fbclid=IwAR0Fb1vscP29I6LA7NDC7pjryJQ1BJOHE1HUCeTcdcxcaGiGCs5zC3GB52c










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!